Az apollóniai buleutérion
Apollónia (ógörög Aπολλωνία) az ókori Illíria déli részének egyik legjelentősebb, az i. e. 7. és az i. sz. 6. század között fennállt városa volt az Adriai-tengerbe ömlő Vjosa (korabeli nevén Aóosz vagy Aous) egykori torkolatvidékén. A fénykorában 40–50 ezer lakosú város az északabbra fekvő Epidamnosszal együtt egy évezreden keresztül meghatározó szerepet játszott az illírek lakta vidék gazdasági, társadalmi és kulturális életében. Ma romváros, a középkori Szűz Mária-kolostort és az Apollóniai Régészeti Múzeumot is magában foglaló régészeti park Közép-Albániában (albán nevén Apoloni/Apolonia), Fier városától 7 kilométerre nyugatra. Az ország egyik legjelentősebb régészeti emlékhelye, 2014 óta Albánia világörökségi listára javasolt kulturális helyszíneinek egyike.
A taulant illírek szállásterületén az i. e. 7. század végén alapították a várost korinthoszi és kerkürai görög gyarmatosítók. A hajózható Aóosz közeli deltatorkolatánál létesített kikötő biztosította a polisz gyors kereskedelmi felvirágzását. A jövedelmező rabszolga-kereskedelem mellett a környék mezőgazdasági terményeit és bitumenjét juttatták el görög földre, valamint piacot teremtettek Illíria kézművestermékei számára. A saját pénzt is verető, virágzó Apollónia számos görög bevándorlót vonzott, ennek nyomán kiélesedtek a társadalmi ellentétek, és az i. e. 4. századra az illíreket elnyomó oligarchikus rend alakult ki a városban. Az i. e. 4. század végétől a hátországban politikailag és katonailag megerősödött makedón, epiróta és illír államalakulatok fennhatóságukat vagy éppen szövetségesi rendszerüket gyakorta kiterjesztették Apollóniára is. Az i. e. 3. század második felére a Római Birodalom is részese lett e változékony geopolitikai rendszernek, és kezdettől Apollóniát használta hadi kikötőjéül és támaszpontjául. A rómaiak i. e. 228-ban protektorátusuk alá vonták a várost, amely i. e. 168-ban a meghódított illíriai részekkel együtt Apollonia néven a római közigazgatás, a birodalom része lett.
A római uralom alatt a város mint civitas libera megtarthatta önkormányzatát, görög kultúráját és anyanyelvét. Az i. e. 2. század második felében a Via Egnatia egyik nyugati kiindulópontja lett, ami tovább növelte gazdasági szerepét. Emellett jelentős kulturális központ lett akadémiával, könyvtárral, és híres volt érett művészeti alkotásairól („a szobrok városa”). Az i. e. 49-ben kirobbant római polgárháború során Iulius Caesar illíriai támaszpontja, kevéssel később a leendő Augustus császár tanulmányainak helyszíne volt. Augustus uralkodásával Apollónia szabadságjogai kiteljesedtek, és egy addigra nagyrészt romanizált Illíriában továbbra is görög kultúrájú és önkormányzatú városként prosperált. Az i. sz. 3–4. század kedvezőtlen természetföldrajzi változásai azonban megpecsételték Apollónia sorsát. Földrengés következtében a folyó medre jóval délebbre került, a tengeröböl fokozatosan feltöltődött. A kikötő és tengerpart nélkül maradt kereskedőváros virágkora leáldozott. Az 5. században püspöki székhelyként a Bizánci Birodalom fennhatósága alá került, de a 6. századra végleg elnéptelenedett. Az elhagyott romváros területén a 13. században épült fel a Szűz Mária-kolostor.
Az 1916 óta folyó ásatások során feltárták a város antik falainak és
nekropoliszainak nagy részét, az
agorát és a
temenoszt (szentélykörzet), valamint több görög, illetve római kori építészeti emléket. A régészeti park emblematikus építményei közé tartozik az
Apollón-oszlop, valamint a rekonstruált homlokzatú
buleutérion. Itt található az albán területről ismert legkorábbi pogány templom (
Artemisz-szentély, i. e. 6. század) és
nümphaion (i. e. 4–3. század), nevezetes továbbá a környék illír városainak is mintául szolgáló, sajátos építészeti megoldásokat alkalmazó
nagy sztoa.
.jpg)
