Hogyan ismerhető fel a propaganda? – ellenőrző lista

„A propaganda kommunikáción keresztül szervezett kísérlet arra, hogy a nagyközönség hitét, attitűdjét vagy cselekvését befolyásolják olyan módon, hogy megkerülik vagy elnyomják az egyének kellő tájékozottságon alapuló, racionális, átgondolt véleményalkotását” – idézi könyvében a kommunikációs szakember szerző Randal Marlin kanadai filozófiaprofesszor definícióját a propaganda meghatározására, majd – könyve egy későbbi részében, szintén Marlin útmutatóját felhasználva – gyakorlati tippeket is ad a felismerésére.

1. Mi vagy ki a tartalom forrása?

Kulcskérdés, hogy egy információ honnan származik és az ennek nyomán megfogalmazott üzenetnek ki a küldője. Hol jelent meg először, milyen formában? Állami vagy versenypiaci forrás áll mögötte? Esetleg egy think tank típusú agytröszt? Ebben az esetben ki a finanszírozója, megbízója?

2. Van-e meggyőző magyarázat az időzítésre?

Ha az üzenet megjelenése éppen egybeesik egy körülhatárolható kommunikációs érdekkel, érdemes gyanakodni, hogy a két dolog nem független egymástól.

3. Hír, tény vagy vélemény?

Meg kell vizsgálni, hogy egy hiteles, több forrásból megerősített esemény(sor) szolgál a kommunikáció alapjául, vagy egy kétes hátterű információ, netán valamilyen csoportnak a saját érdekrendszere szerint kialakított véleménye.

4. Mennyire alulról szerveződő egy kezdeményezés?

A civil mozgalmak, szervezetek lényege, hogy valamely számunkra fontos ügy képviseletén dolgoznak. (Például meg akarnak akadályozni egy gyár- vagy útépítést, esetleg jobb közétkeztetést követelnek egy iskola számára stb.). Ha egy kommunikáció üzenet mögött önszerveződő civilek állnak, végig kell gondolni, mit lehet tudni a szervezetről, mikor jött létre, kik hozták létre, finanszírozza-e valaki, más fontos ügyeik is voltak-e az elmúlt években.

5. Mi az üzenet?

A mögöttes tartalom néha csak közvetve érthető meg, másszor az üzenet lényegre törő. Ha a sorok között kell olvasni, fel kell tenni a kérdést, hogy a fő üzenet mögött megbújik-e valamilyen hátsó szándék. Nem mindig könnyű megítélni, hogy kell-e ilyet keresnünk – ha például megdöbbentő fordulat áll be valakinek a kommunikációjában a korábbiakhoz képest, akkor érdemes tovább vizsgálódnunk.

6. Kinek az érdeke?

Az egyes legősibb kérdések (latinul: cui prodest, cui bono) a retorikai vitákban is arra irányulnak, hogy kinek az érdekeit szolgálja az adott érvelés, ki profitál abból, ha egy bizonyos narratíva győzedelmeskedik.

7. Előtérbe tolnak-e valakit, hogy hitelesítse az üzenetet?

Előfordul, hogy a tényleges üzenetküldő – hogy elkerülje az üzenet hiteltelenedését – megpróbálja álcázni magát egy elfogadottabb vagy függetlenebbnek tűnő személlyel, szervezettel.

8. Ismétlődik-e a tartalom egyszerre több csatornán?

Más kommunikációs kampányoknak is elemi érdekük, de a propaganda minden esetben a lehető legtöbb fórumon, esetleg más-más hangszereléssel és egy időben, koncentrálva akarja eljuttatni az üzeneteit.

9. Elárasztó jellegű az információ(dömping)?

Az információs elárasztás – része az unalomig ismétlésnek – azért kulcsszempont, mert egy idő után a segítségével ki lehet kapcsolni a kritikus gondolkodás képességét, vagy legalábbis eléri, hogy a befogadónak ne maradjon energiája vitatkozni az információs gőzhengerrel.

10. Mennyire árnyalt az érvelés?

A propagandakommunikáció vagy egyáltalán nem tartalmaz semmilyen ellenérvre történő utalást, pláne érdemi, megfontolható kritikát saját állításaival szemben, vagy csak súlytalan, kiforgatható, „szalmabáb”-érvet, esetleg hamis dilemma, vagy csúszós lejtő (eleve elferdített kiindulásból a lehető legrosszabb végkimenetelek láncolatát felvázoló) típusú érvelést használ.

Ilyenkor fel kell tenni a kérdést: ha nem is az elsődleges üzenetközlésben, de bárhol máshol van módja az ellenoldalnak kifejteni érveit? És végig kell gondolni a propagandának tűnő tartalomban használt „pró” érveket is: mennyire tiszta a logikájuk, van-e bennük logikai bukfenc, esetleg olyan jól hangzó érvrendszer, amely elsőre értelmesnek tűnik, ám a szavak jelentése mögé nézve valójában csak halandzsa?

Mindenképpen gyanakvásra adhat okot, ha az érvelés hangsúlyosan a felvetésekkel egyetértő többségre hivatkozik, szemben egy kisebbséggel, akik esetleg akadékoskodnak, vagy csak a bajt keresik, netán veszélyeztetik a többség érdekeit.

11. Beazonosítható-e a médium érdeke?

Nem feltétlenül pofonegyszerű, de utána lehet keresgélni, hogy az üzenetet közlő médiumnak milyen a tulajdonosi háttere, van-e bármilyen összefonódás a küldő és a közlő gazdasági érdekei között. Fals, de nem feltétlenül ártó szándékból születő híradást eredményezhet, ha a szerkesztőség egy iparágtól vagy állami szervezettől kapott ingyenes tanulmányból dolgozik.

12. Manipulál-e érzelmileg és/vagy nyelvezetében az üzenet?

Mind a képi, vizuális formában, mind a szóhasználatban lehet az észre ható érvelésnél mélyebb regiszterre célozni. Ha azt látjuk, hogy erős, felkavaró vagy félelmet keltő képeket, kifejezéseket használnak egy kampányszövegben, könnyen lehet, hogy ismét csak propagandával állunk szemben.

Nyitókép: Pinho / Unsplash.com